Szextelefon szám

A férfi már harmadszor olvasta el ugyanazt a hirdetést: „Dominád vár a vonal másik végén. Csak a hangja kell, hogy letérdelj.” A szex telefonszám ott vibrált az agyában, mint egy lassan felizzó parancs. Napközben még csak játék volt, egy erotikus gondolatkép a megszokott nap monotóniájában. De ahogy leszállt az este, és a sötét mindent sejtelmessé formált, a szám hívása valósággá vált. Nem tudta, ki lesz a vonal végén, csak azt, hogy már nincs visszaút. A kijelző fényében keze határozottan mozdult, mintha valaki más irányítaná. Egyetlen érintés, és megcsörrent. A hívás elindult – és vele együtt valami benne is felébredt, amit már régen eltemetett magában: a vágyat, hogy ne ő vezessen.

A hang, ami átveszi a testet

A szex telefonszám hívásána alatt a vonal másik végén nem volt semmi – csak csend. Az a mély, feszültséggel terhes csend, ami előtt valami mindig megváltozik. Aztán megszólalt. A hang. Sötét bársonyba mártott szótagok, lassan hömpölygő, tudatos ritmusban. „Vártál rám, engedelmeském. Éreztem.” A férfi nem tudta, mikor kezdett el remegni. A nő hangja mintha testet öltött volna, végigsiklott a nyakán, a mellkasán, egészen az alhasáig. Nem kérdezett, nem udvariaskodott – csak beszélt. Mint egy nő, aki nem akar, hanem tud. És ő már nem gondolkodott – csak engedelmeskedett. Minden szava lassú, mély hullámként mosta alá az akaratát, mígnem már csak a hang parancsolt – ő pedig boldogan merült el benne.

A játszma szavai

„Most hunyd le a szemed, és képzeld el, hogy térdelsz” – súgta. A férfi lecsukta a szemét, és azonnal érezte, ahogy eltűnik a nappali, a falak, a külvilág. Csak a hang maradt. „Meztelen vagy? Kiváló. Mert itt nem bújhatsz ruha mögé.” A nő minden szóval egy rétegét tépte le. Nem volt szükség pálcára vagy kötélre – csak szavakra. Azok puhán fonódtak köré, mint egy finom, sötét köpeny, amely alatt már nem ő volt önmaga. „Mondd, hogy akarod, hogy parancsoljak. Mondd ki.” És ő kimondta. Először halkan, aztán biztosan. Mert amit ez a nő adott, az több volt mint erotika: ez hatalom volt, de olyan, amit örömmel adott át.

Képzeletből valóság

A hang parancsai már nem a telefonon keresztül hatottak – a férfi úgy érezte, ott van vele a szobában. A suttogás a fülébe hajolt, a lélegzet a nyakát simította. „Tedd le a kezed a combodra. Ne mozogj, csak képzelj el engem mögötted. Milyen magas vagyok? Milyen ruhát viselek?” A férfi válaszolt, de már maga sem tudta, hogy gondolatban vagy hangosan. A határok elmosódtak. A nő kacagott – mélyen, lassan, kissé kegyetlenül. „Most már az enyém vagy. Nem a tested. A gondolataid. És ott sokkal mélyebbre hatolok.” A férfi zihált. A vágy nem volt már testi, a lélek hajlott meg először. És ebben a meghajlásban nem volt fájdalom, csak a gyönyör mámorító súlya, ahogy valaki végre igazán látta, érezte és formálta belülről.

A tükör előtt

„Most állj a tükör elé” – mondta, és ő engedelmeskedett. A testét nézte, de már nem a saját szemével. Mintha a nő szemein keresztül látna. A nő irányította a tekintetét: „Nézd, milyen könnyen formállak. Egy hang, és már tudod, ki vagy. Egyetlen szó, és már mást jelent a tested is.” A férfi érezte, ahogy megváltozik. Nem csak kívül, hanem belül. A kontroll, amit egész életében féltve őrzött, lassan kicsúszott az ujjai közül – de nem fájt. Épp ellenkezőleg. Olyan megnyugvás volt ez, amit még sosem érzett. A tükörben már nem önmagát látta, hanem azt, akivé a nő hangja formálta. És ahogy ott állt, meztelen lélekkel a tükör előtt, ráébredt: ez a pillanat nem alávetés volt, hanem újjászületés.

A birtokba vétel csendje

A beszélgetés lassan halkult el. A nő hangja már csak suttogás volt, mint utórezgés valami nagyobb élmény után. „Ma este megismertelek. De ez csak az első lecke volt. Legközelebb mélyebbre megyünk.” A férfi nem szólt, csak lélegzett. Minden benne csendes volt, mégis perzselő. A hívás bontása után sokáig bámulta a fekete kijelzőt, mint aki álomból tér vissza. De nem álom volt. A hang valóságosabbá tette őt, mint bármi más eddig. És amikor végül elaludt, ajkai között még ott vibrált a szó: Úrnőm. És miközben álomba merült, már nem a régi énjéhez tért vissza – hanem ahhoz az új valakihez, akit a hang szült meg benne, s aki mostantól mindig hallgatni fog, ha az Úrnő hívja.